Rólunk

Pékségünk története a 90-es évek elejére nyúlik vissza. Ez volt az az időszak amikor a szüleimet, úgy, mint igazából most minket is a férjemmel, a sors válaszút elé állította és döntést kellett hozniuk. És talán merész vállalkozás - de mint egykor ők is - most mi is hátat fordítva korábbi pályánknak, egy eddig ismeretlen felé fordulva, de határozott körültekintéssel és teljes odaadással felvállalva vágtunk bele ezen új kihívásba.

A Budapesten létesített Pille Pékség ugyan csak egy kicsinyített mása az 1993-ban a Mátra lábánál kialakított hatalmas üzemnek, amely abban az időben az egész vidéken ismert, elismert, szeretett és termékei fellelhetők voltak, de ugyanúgy, mint az egykori tulajdonosok, mi is, kezdve az épület birtokbavételétől, a tervezés és kivitelezés során is aktívan részt vettünk, és most az üzemeltetést is büszkén viseljük.

Célunk olyan pékáruk gyártása, amelyek felidézik a régi idők ízeit: mikor még a frissen kelt kenyeret és péksüteményt azonnal sütötték és melegen el is kapkodták, mikor adalékokat csupán minimális mértékben tartalmaztak, mikor még nem egy jóval korábban előkészített és sokáig hűtve, késleltetve kelesztett, esetleg fagyasztott terméket kínáltak, mely kihűlve kevésbé ízletes, olykor még káros is, hanem egy családias jellegű pékség kialakítása, ahol a vásárlóra odafigyelünk, meghallgatjuk és olyan pékárut kínálunk, amelyet higiénikus körülmények között egy tiszta műhelyben sütünk, és amely a megfelelő alkotóelemeket a szükséges mennyiségben tartalmazza.

Annak idején a pékség ötlete merész vállalkozásnak tűnhetett egy olyan pár részéről, akiknek tanulmányai, ismeretei és egy sütőipari vállalkozás kapcsolata kimerült egy gépészmérnök jártasságában a sütőipari gépek világa iránt, valamint egy kommunikatív, bevállalós, céljaiért végletekig küzdő és ellenállhatatlan személyiségben. Abban az időben egy példátlan sikereket elért és így világhírű sütőüzemként működő sütőipari vállalatot példaként maguk elé állítva és mentorként használva vágtak bele szüleim ebbe a teljesen új világba. Hihetetlen mérnöki precizitással megtervezve és lelkes-eltántoríthatatlan lendülettel mentek az általuk elképzelt úton és nem adtak esélyt az akadályoknak. Tudták és hittek az általuk felvállalt és képviselt vállalkozás sikerességében, hiszen a minta egy külföldi lapok által is cikkezett példakép volt, zseniális és minőségi termékekkel és ezen minta, valamint termékpaletta helyes megválasztása a fogyasztók részéről vissza is igazolódott. A névválasztás fontos és okozott is egy kis dilemmát akkoriban, ám mint az egy jó családban lenni szokott, minden tag részt vett valamilyen formában vagy módon minden jelentősebb megmozdulás kapcsán. Itt egy akkor még kicsi lány javaslata mellett döntöttek végül, aki választását azzal indokolta, hogy bár a kenyér és egy cukros péksütemény ugyan megterhelő ("nehéz") a gyomornak, de amennyiben azok eléggé megkelnek és kellemes állagúra sülnek, mert hozzáértő kezek sütik, abban az esetben könnyen emészthetőek, nem pedig úgy érzi az azt elfogyasztó, mintha egy követ nyelt volna le. A kezdetek persze nagyon nehéz volt és sok mindent fel kellett áldozni, de mint kiderült nagyon megérte, hiszen nagy örömmel csinálták. Egy csodálatos légkört teremtettek az üzemen belül, ahol a dolgozókat megbecsülték, együtt élték meg a vidám, büszke pillanatokat is, és rengeteget mulattak együtt, hiszen mind részesei voltak ezeknek a sikereknek. Ezen elvek szerint egy családias üzemként működve, hamar népszerűvé és egyre nagyobbá, majd felejthetetlenné vált a Mátra közeli vidékeken a Pille név.

Ezen példát követve és az általam - annak idején - oly tökéletesként megválasztott és most újjáélesztett Pille néven vágtunk bele és alakítottuk ki a pesti üzemet és bár voltak nehézségek és még nyilván sokkal szembe kell néznünk, de hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ilyen zseniális múltat tudunk felmutatni és sikerült ennek alapján megvalósítanunk elképzelésünket. Igyekszünk méltón helyt állni és maximálisan ügyelve a minőségre olyan pékséget működtetni, amely barátságos és odafigyel a kor igényeire is és ahol egy olyan csapat készíti a kínált termékeket, akik szívvel sütik azokat és kínálják az oda betérőknek.